Érdekképviselet az EU borpiaci
szabályozás változása közben

Eltelt csaknem négy év az EU csatlakozásunk óta, és bár ez nem kerek évforduló, lehetőséget ad arra, hogy értékeljük nemzeti érdekeink érvényesítését a speciális szőlő-bor termékpálya területén.

A csatlakozási tárgyalások eredményeként a magyar szőlő-bortermelők számára lényegében minden változatlanul maradt. Csak a telepítési tilalom, és a melléktermék kötelező lepárlása volt az új elem. Más szempontból a szőlő-bortermelőnek nem kellett semmin változtatnia.

Amíg a NATO-ban van déli, meg északi szárny, addig a borban nem kellett a csatlakozás pillanatában eldöntenünk, hogy a neolatin földrajzi jelöléses-származási, vagy a germán szőlőminőséget, fajtát egyaránt értékelő rendszert vesszük át.

Azóta is itt ülnek a piaci szereplőink a piacszabályozás szempontjából langyos vízben. Közben meg a világ globalizálódik, veszítjük el exportpiacainkat, sőt az olcsó spanyol és főleg olasz borok miatt a belföldi piacainkat is.

És ekkor jön a megváltó ötletével, a borpiac reformjával az EU, döntsenek a tagállamok arról, hogy mit támogatnak, amelyet a szakzsargon „nemzeti borítéknak” nevezett el. Erre mondják, hogy ügyes, ne tudjon a tagállam a Brüsszelre mutogatni, hogy „mi adnánk, de az a csúnya Bizottság nem engedi”. Egyébként is a Bizottság által készített reform javaslat magán viseli a mi, magyarok által már sokszor megtapasztalt messianizmus jeleit. A támogatásról döntsön ugyan a tagállam, de Brüsszel fent tartja magának a „jus primae noctis”-t, azaz a költségvetés 30 %-át 3 évig a kivágásra kell az ő feltételeik és ellenőrzésük mellett fordítani. De ez csak egy tétel, abból a hosszú listából, amelyet a Bizottságnak a kritikus Agrárminiszterek Tanácsának torkán sikerült lenyomnia.

A Bizottság, a Tanács és az Európai Parlament közötti mérkőzésben jelenleg a Bizottság látszik a győztesnek. Nehogy ezen játszmák kapcsán bármely szőlő-bortermelőnek olyan érzése legyen, hogy ágazatunk fontos! Most készül a Bizottság megszüntetni az egyes termékek piacszabályozását szolgáló Irányító Bizottságokat, összevonva azokat egy Mezőgazdasági Irányító Bizottságba. A tagállamok meg küldjenek olyan képviselőt, aki a tokjó bárányokhoz, a szerves foszforészter maradékokhoz, a búza chikágói jegyzéséhez és a borok eredetvédelméhez egyformán jól ért.

Addig is, amíg ez a „szép új világ” megvalósul, szögezzük le, hogy az eddigi tagállami hatáskörbe adott eredetvédelmi és minőségi borszabályozást a Bizottság magához vonja. Megszűnnek az asztali-, táj-, minőségi bor kategóriák. Lesz helyettük három új, melyből az első a „földrajzi jelzés nélküli bor” sok magyar bortermelőnek ismerős lehet, hiszen korábban az asztali borra nálunk rá lehetett írni a fajtát és az évjáratot, de ezt a gyakorlatot az EU harmonizáció során fel kellett számolnunk. Most majd újra bevezetjük! Nem látható tisztán, hogy az „eredetvédett bor” (EVB) és a „földrajzi jelzéssel rendelkező bor” (FJB) elbírálása során a Bizottság milyen elveket, követelményrendszert fog alkalmazni. Képzeljük el, hogy több mint 400-400 francia, és spanyol, több mint 100 olasz eredetvédett bor „termékleírását” tervezi a Bizottság újraminősíteni és kihirdetni. Ha mindet el fogja fogadni a jelenlegi tagállami követelmények mellett, akkor minek az egész cécó, ha kifogásai lesznek, akkor kezdődik csak el igazán a botrány.

Mindezt azzal indokolják, hogy így jobban tudják védeni a harmadik országokkal folytatott tárgyalásokon a neveket. Na itt nyílt ki minden magyar zsebében a bicska, mert így van elfogadott ausztrál tokaji, és az EU piacainak védelme érdekében így járult hozza a Bizottság a vízzel hígított kaliforniai borok importjához. Most mindenesetre azt ígérik, ha lesz egy szép termékleírás a tokaji borról – gondolom olyan jellegű, mint egy csokoládéról, vagy egy aromával javított gyümölcsléről – akkor majd könnyebben meg lehet védeni a harmadik országokkal való tárgyalásokon. Na ne!

Egyébként is tele van a hócipőnk a Bizottság segítségével. Elég csak ezt a szerencsétlen szlovákiai tokaji névhasználati visszaélést említeni. (Tehát nem szlovák tokaji!!) Ennek a példáján bemutatható, hogy hiába van az EU által elismert szerződésünk, jogunk, azzal kapcsolatba folyamatosan harcolni kell az igazunkért.

A Bizottság a borpiaci reform kapcsán a klasszikus „oszd meg és uralkodj” elvet alkalmazta. Elvenni tervezte a répacukorral való javítást az északiaktól, és a lepárlásokat a déliektől. Más hasonlat szerint bedobta a koncot a kutyák közé, és közben megpróbálta elhajtani a nyájat. Amíg mindenki a cukrozással, meg a lepárlás támogatásával volt elfoglalva nem figyelt a többi részletre. Ennek ellenére az Agrárminiszterek Tanács decemberben létrehozott egy jó kompromisszumot, és mindeni azt hitte, hogy ez a politikai határozat elegendő. Nem így a Bizottság! Minden lépésével megpróbálja felülírni ezt a decemberi politikai megállapodás. Na nehogy már ilyen jött-ment miniszterek belerondítsanak az ő szép rendszerükbe!

A példákkal az a baj, hogy nem is vesszük észre ezeket az adminisztratív, bizánci vagy mandarin trükkök egy részét. A miniszterek megállapodtak, hogy a „nemzeti boríték” keretében továbbra is lehessen támogatni a melléktermékek lepárlását, ezt most a Bizottság azzal lehetetleníti el, hogy korlátozza rendeletben a támogatás mértékét. A technológiai fejlesztésekre csak akkor használható fel a bor nemzeti boríték, ha a vidékfejlesztési támogatásokból ez kizárásra kerül. No persze ez nem a rendelet szövegéből, hanem csak a preambulumból derül ki.

A másik általánosan használt trükk az időhúzás. A borpiaci rendtartásról szóló rendelet lényegében 5 hete készen van, mégsem hirdetik ki. A végrehajtási rendeletek készülnek ugyan párhuzamosan, de kereszthivatkozással egy nem végleges szövegben idegen nyelven értelmezni az alaprendelet 140 oldalát, a jelenleg látható végrehajtási rendeletek 200 oldalával, nyilvánvaló kifárasztás. Június végéig le kell adni a nemzeti borítékban támogatandó célokat 5 évre előre, és a rendeletek legkorábban 2 héttel a határidő előtt fognak megjelenni angol-német-francia nyelven, magyarul meg három nappal a határidő előtt. Ezután a Bizottság 60 napig tervezi tanulmányozni a nemzeti borítékokat. No erre tudnék mondani valamit, de azért túl sok penitenciát kapnék a plébánosunktól.

Persze, ha létre jön is egy megállapodás, akkor is csak 2013-ig lesz érvényes, mert utána jön az SPS. Ezt a Bizottság úgy írja le a kommunikációjában, mint egy szerzett jog alapján működő támogatási összeg, amit a korábbi évek támogatása alapján oszt vissza az adott farmra (single area payment system). No most ezt én úgy gondolom, hogy ez a „kegydíj” kategóriájának felel meg, amelyet az uralkodók szoktak adni a szegény özvegyeknek. Semmi piacszabályozás, minden visszaosztva a kultúrállapotban tartott területre. Ezzel vannak igazán a szőlő és bortermelőknek csak, már így előre is. Mi van azokkal akik eddig a piaci támogatásokból nem vettek igénybe semmit? Mi van azokkal a borkereskedelmi cégekkel, pinceszövetkezetekkel, akiknek nincs területük, de korábban igénybe vettek támogatást a mustjavításra, vagy a beruházásokra?

A tét nagy! Nem csupán arról van szó, hogy védenünk kell a nemzeti érdekeinket a Bizottság kisded játékaitól, hanem a nemzeti borítékban tényleg távlatos, hasznos célokat kellene támogatni, és úgy mellesleg újraírni a magyar eredetvédelmi, minőségszabályozási rendszert.

Az EVB és FJB borok esetében használható nevekért várhatóan lesz egy harc. Egy földrajzi nevet ha felhasználunk EVB-re, akkor már nem lehet FJB-re. Ha tehát van Kiskőrösi EVB Kadarka, akkor a „kiskőrösi” név a továbbiakban másra nem használható. A jelenlegi szöveg szerint a küvé csak a pezsgő alapborra használható kifejezés lenne, de ezzel szemben csatlakozva az EU déli szárnyához - az eredetvédelem szempontjából – sem az EVB, sem a FJB esetében nem kellene fajtát jelölni, tehát lehetne egy FJB például „Balatoni”, így fajta nélkül, és mondjuk „Badacsonyi” EVB szintén fajtajelölés nélkül. Persze a helyi szereplők dönthetnek másként is, csak ezt pontosan le kell írniuk. És itt jön a neheze. Gondolom az összes brüsszeli bürokratának ki fog esni a műfogsora a röhögéstől, ha a jelenlegi magyar „minőségi bor”-ra vonatkozó hegyközségi szabályokat küldjük el. Tehát például az XY FJB lehet fehér, vagy vörös, a must természetes alkoholtartalma 9,5-12,8 v/v % között változik… bruhaha.

Természetesen ma is folyik Magyarországon egy eredetvédelmi szakmai műhelymunka elsősorban Tokaj, Eger, Villány, Szekszárd környékén, ahol az egyes dűlők lehatárolását pontosítják. Közben az EU pedig a termékleírásban nem azt várja tőlünk, hogy a mádi Makovica és Hintós dűlő között mi az eltérés, hanem azt, hogy mi azonos a tarcali löszön, a mádi kőtörmelékes, és a tolcsvai nyiroktalajokon termett borokban, amiért azokat egyaránt tokajinak akarjuk nevezni.

És itt jön el az igazság pillanata, amikor kiderül, hogy az a bizonyos borvidék nem is létezik, mert még egy termékleírást sem tudnak összehozni. Mégis ki írná le? Az önmaga átalakulásával lekötött hegyközségi szervezet? A felszámolás, privatizáció szélén álló kutatóintézeti hálózat munkatársai? A megtizedelt OBI és OMMI apparátus - egy pénzbeszedő feladatot folytató - Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal ernyője alatt, amelyik másfél évvel az alakítása után még egy internetes honlapot sem tudott létrehozni?

Bezzeg a konkurenciánk, mondjuk a franciák. Van egy 400 fős intézetük az INAO (Institute National des Appelletion d’Origine) ahol legalább 30 fő a stratégiával, a világ más területein történő visszaélések figyelésével foglakozik, és csak a maradék garantálja az eredetet. Nekünk meg van másfél emberünk a minisztériumban 6-8 emberünk az FVM háttérintézményeiben, aki majd a kampányban esetleg fognak ezzel foglalkozni.

A feladat, „trendi” kifejezéssel a KIHÍVÁS itt van. Old meg, kedves ezer sebből vérző, megosztott szőlő-bor ágazat!

Budapest, 2008-04-28

Müller István
ügyvezető igazgató
Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége